Wednesday, June 6, 2018

Homework Assignment: Könyv Kritika

Kortárs magyar próza órámra egy könyv kritikát kellett írnom és egy olyan könyvet választottam, amiről rendkívül keveset írtak pedig egy remek mű szerintem, és ez nem más, mint Molnár T. Eszter A Számozottak című novella füzér kötete. Nagyon sok kritikát kaptam én is erre az írásomra, de szerintem ha már olvastátok a kötetet, vagy nektek is egy órára kell, akkor segíteni fog nektek ez a pár sor, amit írtam. 
_ _ _ _ _


Molnár T. Eszter új regényében mindannyiunk napjai meg vannak számozva

„Többen is hangsúlyozták már azt, hogy 2017 a disztópiák éve”,[1] írja Balajthy Ágnes a KULTér.hu egyik könyvajánló cikkében, és egyet kell vele értenem, hiszen Margaret Atwood A Szolgálólány Meséje című könyvének sorozatként való adaptációja rendkívül nagy sikert aratott, ezzel a könyvet is újra a best-seller listák élére emelve. De nem csak a kanadai írónő regénye került fel a polcra, az utóbbi két évben híressé vált disztópiák közé tartozik a Velünk Van Az Erő Naomi Aldermantól, a már fordítás alatt lévő American War Omar El Akkadtól (2017) és a Void Star Zachary Masontől (2016)[2] Molnár T. Eszter kötete, A számozottak, szintén egy antiutópikus világot tár az olvasó elé, csakhogy az a világ nem más, mint Magyarország egy nem is olyan messzi jövőben. A kötet tizenkét novellából áll, de kisebb elemek, hol a háttér, hol a szereplők nevei, összekötik a cselekményeket. A történet egy szóban a túlélésről szól, és annak szinte lehetetlen körülményeiről.
 „Megpróbált visszaemlékezni, mikor látott utoljára barackot. Olyan észrevétlenül adta meg magát a nélkülözésnek, hogy alig tudta meghatározni a fokozatokat, melyek mentén egyre nehezebbé vált az élet.”[3] Az első novella már rávezeti az olvasót arra, hogy valami nincsen rendben, a világ drasztikusan megváltozott: lassan és mindenki szeme láttára. A tehetetlenség, amelyet a szereplők átélnek, miután szembe kell nézniük az új világgal, hátborzongató. „Hülye vagy. Semmi sem történik velünk, Kata. Semmi, érted? Minden másokkal történik. Ezt jegyezd meg.” (13) Iván, egy a néhány szereplő közül, aki visszatér különböző novellákban. Füvezéssel enyhíti a fájdalmat, ugyanis az a munkája, hogy a határon fegyverrel állítsa meg a menekülő embertömegeket. Olyasmi, amit sosem visz haza, valami, aminek a fájdalmát kizárólag a tagadással tudja feldolgozni. Nem ő az egyetlen. Van, aki iszik, van, aki csak a testi örömökkel enyhíti a fájdalmat, és olyan is, aki az érzéseit papírra veti, aztán rögvest tűzbe dobja. A külső narrátor bevezet minket a szereplők gondolataiba, de mindig megtart egyfajta távolságot, mintha lenne olyan, amire gondolni sem szabad. Az író így a szereplőket megfosztja a remény lehetőségétől.
Molnár T. Eszter legnagyobb fegyvere az egyszerűség. Villanásnyi jelenetek, valós személyekkel és valós helyeken: „Oldalról éles fény csapott a szemükbe, már a banknál jártak, három kapualjra az Oktogontól. A villamos eldübörgött mellettük, aztán lefékezett a zsúfolt járdasziget mellett.” (5) Rövid leírások segítenek az olvasónak elképzelni ezt a szürke és boldogtalan világot, ahol még a miniszterek is az országból kivezető menekülő utakat keresik, és ahol a törvényszegő munkásokat csak áthelyezik, de már nem ölhetik meg, mert fogy a munkaerő. Mindenki éhes, mindenki fél és mindenki menekülni akar. Nem idegenek számunkra az érzések, melyek cselekvésre ösztönzik a főszereplőket. A valóság a kulcs abban, hogy az olvasó belehelyezze magát a történetbe, akárcsak Atwood a saját disztópikus hímsoviniszta világában. Az teszi egyedivé ezt a kötetet, hogy az író csak is valós elemekkel dolgozik, ezek mellé nem épít be fantáziát és fikciót. Az összes novellára jellemző ez a hihetőség, leszámítva talán a Végkezelés címűt, melyben Valkai Lajos miniszter urat fiatalító kúrának vetik alá. Ebben a novellában az olvasó megáll, és megkérdőjelezi, amit olvasott. Vajon a szereplő is csak képzelte, ami történt? „Valkai ernyedten mosolygott válaszul. A nő odahozta a ruháit, és amikor látta, hogy egyedül nem boldogul, sorban ráadta a trikót, az inget és a gatyát. Zoknihúzás közben Valkai csiklandósan felnevetett” (50), gyerekes viselkedése még nem jelenti, hogy a beavatkozás sikeres volt, vagyis, hogy valóban egy olyan jövőben élnek a szereplők, ahol lehetséges embereket fiatalítani. Ez a novella kilóg a többi közül, ugyanis a maga formájában a lehetetlent írja le. Ugyanakkor az olvasó az egész kötetet lehetetlennek titulálhatja, hiszen sosem jut senkinek sem az eszébe, hogy demokratikus politikai rendszerrel rendelkező ország valaha egy diktatórikus rémálommá válhat.
E fejezetnek köszönhetően a kötet felkerülhet a disztópikus science fiction regények hosszú listájára. A Galaktika magazin az antiutópikus világokkal foglalkozó nagy sikerekről így ír: „A regények általában az »ami elromolhat, az is el is romlik« elven működtek, illetve semmi pozitívumot nem tudtak felmutatni a későbbi földi, összetett világról.”[4] Ez a leírás A számozottakról is elmondható, elvégre az egyetlen pozitívum a könyvben az, amikor végre egy anya és a lánya képes Németországba eljutni, bár azt az utat sem élik túl mind a ketten. A disztópikus science fiction regények többsége olyan képet mutat be, amely figyelemfelkeltésként egy biztosan bekövetkezendő jövőre utal. Az embereknek be kell látniuk, hogy cselekedeteikkel már előkészítenek egy jövőt, amelyet a következő generációknak kell majd megélnie.[5] A legelső novella is feldolgozza, hogy a szereplők alig tudják felidézni a fokozatait annak, ahogyan a világuk olyan lett, amilyen, ezzel alátámasztva, hogy a jelen is már rég a múlté.
A mi jelenünk, pontosabban a felfogásunk a jelenről, befurakodik a kötetbe a címadó Számozottak című novellában, ahol katonák fegyverrel őrködnek a határnál. Senki nem menekülhet az országból, senki se jöhet be, és aki megpróbálja, arra rálőnek. Az elmúlt két évben fokozódott a helyzet a határon, ez az első dolog, amire gondol az olvasó, de az író óvatosan lépeget a meglévő határokon és az utalásokon sosem lép túl. A halállal járó horror pár mondattal jelenik meg a novellákban: „Iván már megelőzte, az egyetlen ott fekvő test mellett állt. Egy fiatal nő volt az is, hosszú, vörösbarna haja fennakadt a fűszálakon, a szétlőtt arc fölött zászlóként csüngtek a tincsei. Iván előregörnyedt, mintha le akart volna hajolni a nőért, de félúton meggondolta volna magát.”  (68) A munka elvégzése csakis úgy lehetséges, ha saját maguknak hazudnak: „Ez itt senki se” (69), mondogatják maguknak mikor a halott testek között sétálnak, miután sikeresen megállítják az emberszállító kamionokat.
Molnár T. Eszter könyvében a belvárosban, a minisztériumban dolgozó egyedülálló anyuka az Éhes Város című novellában, a vidéken, a földeken dolgozó nők A Szüretben, az iskolában a gyerekek a No. 24-ben, a határon őrködő katonák, az orvos és a felesége a záró, Az Elsötétítés című novellában is megérzik a nyomor szagát. A kötet nem túl hosszú, de annál hatásosabb. Rövid és célratörő betekintések mások valóságába, aminek már a gondolata is csak rémálom az olvasó számára. A novellák sosem vesztik el komolyságukat, és az olvasó pár órára eltévedhet ebben az ijesztő világban, ahol mindenkinek a napjai meg vannak számlálva.
A kötet persze nem tökéletes: több apróság is megakaszthatja az olvasót. Először is egy novella, a Láthatatlanok, kilóg a többi közül. A főszereplőnk cselekedete nem követhető olyan egyenesen, mint a többi történetben. Talán a cím utal arra, hogy ez csak egy azokból a háttértörténetekből, amelyek direkt nem kerültek részletes kidolgozásra, hiszen teljesen láthatatlanok maradnak a karakterek, és semmilyen későbbi utalás nincsen rájuk. Viszont, éppen az utalások miatt érezhető, hogy az ember nem mindig képes teljesen elmélyülni a rövid elbeszélésekben. Ezek az apró képek kötik össze a novellákat, amitől a novellafüzér mint megnevezés a kötetre lehetséges, de sajnos oka lehet irritációnak: az olvasó inkább jeleket és kapcsolatokat keres ahelyett, hogy a könyv igazi súlyát képes lenne átélni. Végső soron szubjektív kérdés, hogy hozzáad az olvasásélményhez, vagy éppen elvesz belőle. Végül, talán a legnagyobb probléma a könyvvel, hogy akármennyire is horrorisztikus a gondolata, hogy ebben a disztópiában élnek a főszereplők vagy mi olvasók, mégis túl rövid.
Molnár T. Eszter A számozottakja kiemelkedik a disztópiák közül, amennyiben nem a fantázia felől közelíti meg a világot, nem teljes egészében fikció. Emellett megmozgatja, nyomozásra hívja az olvasót, hogy újraolvassa és a kis, képszerű történetek közös elemeit kutassa, miközben próbálja megfejteni a több potenciális jelentéssel is bíró címet, amely az élőket és a halottakat egyaránt megpecsételi a kötetben.



[1] Balajthy Ágnes: 2017 Kultpróza kötetei (Top 10), KULTer.hu, 2018. Jan. 12., elérhető: kulter.hu/2018/01/2017-kult-prozakotetei-top-10/.
[2] Tara Abell et al.: 100 Great Works OF Dystopian Fiction, Vulture, 2017. Aug. 17., elérhető: www.vulture.com/article/best-dystopian-books.html.
[3] Molnár T. Eszter: A Számozottak, JAK+PRAE.HU, Budapest, 2017, 6–7. A továbbiakban az oldalszámokat a főszövegben zárójelek közt adom meg.
[4] CJCORE, Disztópia a 21. században, Galaktika, 2016. Febr. 28., elérhető: galaktika.hu/disztopia-a-21-szazadban/.
[5] Uo.

No comments:

Post a Comment