Friday, September 25, 2020

What's Next On My List? Eurovision Song Contest: The Story of Fire Saga

 Along with a series of old favorites, I am also trying to keep up with new things coming out. I am already a year late watching this movie, but oh my, I am so happy I finally got around to it. And I highly disagree with the rating of the film so I am gonna get you all to watch it again!

Eurovision Song Contest: The Story of Fire Saga

Lars Erickssong (Will Ferrell) and Sigrit Ericksdóttir (Rachel McAdams) dream of getting into the Eurovision Song Contest and winning it fo Iceland. Thanks to a series of lucky, some unlucky events, they end up getting into the contest to represent their country, but Lars grew up wanting to win while fearing to be laughed at. When it seems that the whole world might think ill of him, he decides run away from it, but his father reminds him that not having given up until now shows character. He has one chance to perform or to save his relationship with Sigrit, but it is an easy decision.

I just loved this movie sooo much, I cannot tell you how happy I am that this exists. First of all, yes, Eurovision is bananas, I am European and I am still not one hundred percent sure about what I watch when it is on. There are some good songs, of course, but the whole thing is just insane. I do not like singing competitions, but at the same time, I cannot help but agree that music is the only thing that connects people in a way that is hard to put down in words. But there is something about this stupid song contest that really does draw in a lot of viewers, and I find it wonderful how the movie both pokes at its absurdity while really writing a love letter to it at the same time. Second, Will Ferrell: he is just amazing. I can tell you that any movie of his that I did not like, am sure had some producer in the background who ruined something. I knew this movie would just be a fun feel good story and it really was. I loved the casting, the idea, the lesson, and it was both predictable and surprising. Not to mention that the songs were just awesome. 
Three, speaking of the story, our villains: first, I loved that there was no real villain. Viktor Karlosson (Mikael Persbrandt) killed a lot of people, but we kinda forgot that he wanted to look out for the economy of the country, and really, he did not intervene in the love story between Lars and Sigrit. That said, the only intervention was that of Alexander Lemtov (Dan Stevens), the hottest Russian out there, let me tell you, and even he admitted that he cannot come between something so honest and pure. Lemtov has to suffer the consequences of a communist regime that denies homosexuality, and having a talented partner would have been great for him, but overall he preferred to step aside. Not to mention, that he really was friendly and genuinely sweet with Sigrit and was not just driven by his plans for fame. He makes it hard to not be adored and loved!

Watch it? Oh, most definitely. This year we had Eurovision through this movie, and not in real life. The virus ruined a lot of good things for us peasants out there, and I am very thankful for Netflix for putting money into this project. I think that the quite strong and honest criticism of Americans is the best part of this movie. And I happy to have received this movie at a time in life when the world is just such a pool of shit. I'm sorry, but we all know it is true. 

That said, watch it, love it, laugh, enjoy, and sing along with this great movie!

Until the next item on my list!

Thursday, September 17, 2020

What's Next On My List? Street Food - Asia

The quarantine in particular has pushed all of us to look deeper into the catalogue provided by Netflix, and I for one have decided to look into the documentary section, as I have found that this streaming service offers some of the best presented stories out there. One of these revolved around food, and I wanted to make sure I mentioned it because I was mesmerized by what I saw and I am sure many others will be too.

Street Food - Asia (Season 1, 2019)

Exactly a year ago I watched this series, as I was looking for any food based reality show while having dinner, really just something to take my mind off of my worries. Let me tell you that what I ended up finding was not an easy feel good show... I was left with crying over the stories that were portrayed in just a half an hour, yet at the same time I was as inspired as ever to go after my dreams. Of course, the aim of these stories is to make the viewer care, and I'll tell you what: they succeeded in that perfectly.
The stories presented to us take place in Bangkok, Thailand; Osaka, Japan; Delhi, India; Yogyakarta, Indonesia; Chiayi, Taiwan; Seoul, South Korea; Ho Chi Minh City, Vietnam; Singapore; and Cebu City, Philippines. The episodes are quite straightforward, with one main story-line, and a few smaller ones, all revolving around famous street food dishes that define that culture's cuisine. Almost all of the protagonists had to suffer hardships, but the overwhelming lesson of the series is that they can be overcome and how food makes everyone happy, from the ones who make it to the ones who buy it. Not to mention, that the love that these people put in their food is something that they learned at home, through family recipes that were passed on and on to newer generations. Making them not only cultural history but an iconic element of the overall culture of the given country. 
I couldn't possibly choose a favorite episode, and I know for sure that this is just one aspect of these incredible countries and their rich history with food. But food is a marvelous way to get someone interested in a foreign culture. There is something very special about street food indeed, we always have them at small county fares and food in general is such a glue that can hold together more than one assumes. I happy to have cried over a documentary like this, because there was something incredibly wholesome about each story.
Finally, I do believe that Netflix documentaries should be used in education as well. I love this 20-30 minute format, it is just enough for young students to stay awake on and it starts a discussion and it gives ideas for further research. And learning some tricks and tips on cooking from the show is a great benefit as well. I can tell you for sure that I appreciate food a lot more when I know the work behind it. Not only if I know, but if I am reminded: every time I order a pizza or sushi, I need to remember that there was somebody there who put the effort into making the best they can for my plate. Gratitude is something we often forget, and even if you just reheat something at home with a microwave, somebody still prepared that beforehand. Food connects and saves people too, and we often just ... eat too fast. Take a moment, savior the taste, think about the process, enjoy that bite! I have been telling people about this show left and right and we begin to talk about all kinds of cultural traits about our country and how we learn through our cuisine, how we love Mexican, American, Asian, and just how fun it is to try out new things. 

Watch it? Please, I highly recommend it, and on top of that, the new season just came out, taking place on the neighboring continent: Street Food: Latin America. I am very happy to see that the streaming service is putting more money into this subject, and Netflix is not shy of cooking shows, but this really is in the documentary category and a great one at that. Make sure you check it out!

Until the next item on my list!

Saturday, September 12, 2020

What's Next On My List? Brick Mansions

As a tradition, each year in memory of Paul Walker, I review a movie that he starred in as long as I run out. I miss him terribly still... he was truly one of my favorites. This is for you, happy birthday!


Detective Damien Collier (Paul Walker) is dispatched to the Brick Mansions district of Detroit, where he is supposed to stop a bomb and a local gangster, one that was responsible for the death of his father. Once there he is paired with a former soldier, Lino (David Belle), and although they work together to save the district, the two go against each other when the clock is counting down. 

This was one of the movies I was putting off after Walker passed away, as I do not want to run off... thankfully I still have a few things to see and I also plan to rewatch a few things, because I do miss whole heartedly this charming man. When watching the movie, I remembered that a few years back I wrote a list of my favorite male actors, and I put him at the bottom, with the exact reasoning that I want to see him do more than be an undercover cop. Of course, he breaks out from that role even in the Fast & Furious franchise, but I had a good laugh that this movie cast him into that role as well. That having been said, he was quite wonderful. The strangest and best thing about Walker is that he has flawless chemistry with any other male counterpart. He is often paired with strong male actors, like Vin Diesel (F&F), Scott Caan (Into the Blue), at the same time Idris Elba and Hayden Christensen (Takers), and it was the same case here with David Belle. To me personally he is always the lead, but I have to give it to him, as in a lot of buddy-comedy like movies (and this too had a few underlying jokes) there is always one that muscles out the other, but in his movies there is always a cohesive pair that you are rooting for. 
As for the movie... it was highly entertaining, a good action movie with a couple of twists. The story that the politician is the ultimate bad guy who does not give a shit about his citizens was quite on point, I can't even argue with it. It is more sad than anything else. And the gangster becoming the next man to run for office is just part of the justified absurdity of the world we live in. 

Watch it? I was very pleasantly surprised. I have found some part arguable in the end, but overall I could rewatch this movie anytime. Any movie with parkour really gets be glued to the screen cause it is highly entertaining. And smart dialogue is the other.

Let as now remember this precious man with a heart a gold and a breathtaking smile. I think of his family in the days leading up to his birthday... I will always just be a fan, but I do miss him dearly.

Happy Birthday Paul!

Until the next item on my list!

Monday, September 7, 2020

What's Next On My List? Now and Then

For this summer season, I am going to go back to old movies. The quarantine left many looking for new content, I, on the other hand, went back and wanted to re-watch some movies that I was fond of but never got around to seeing again. A story can be very different if you grow up, if you experience life, if you are no longer just looking for a "happy ending" but for the story that leads there. I decided to talk a bit about all those movies that I re-watched during the quarantine, and will keep on watching this summer. Yes, it is good to have new content to watch, but certain films really merit another look.


In the summer of 1970 four friends, Roberta (Christina Ricci/Rosie O'Donnell), Teeny (Thora Birch/Melanie Griffith), Samantha (Gaby Hoffmann/Demi Moore), and Chrissy (Ashleigh Aston Moore/Rita Wilson) spend their time thinking that they will be young forever. They try to uncover a sad mystery, face the loss of parents, divorce and well puberty. It is one of those dear coming of age stories that you cannot help but love. All the three girls are connected because of the town, its history, and living in the same cul de sac. They "fight" with some other boys in the town, but really that just keeps their bonds stronger. Some of the hardships of their childhood makes half the group leave the town, but they do come back together when Chrissy is about to have her own baby, only to reminisce on the past and their decisions in life. 

This was another family favorite in our household, and I do believe we even got it from the local Blockbuster a couple of times. I know that this is one of those movies that gets different meanings depending on when you watch in life. When I was little I remember not understanding how they grew up into the adults that I see. It hurt to see how some of them were estranged and that is unimaginable when you are young and you have that best friend for life next to you. And it is interesting when you grow up and look back... you can see how adult friendships are much harder. You understand the kind of weight he traumas that these girls suffered through have on a person's life. You understand also why some of them left, why some remained in that little town. But the great thing about the story is that is has something for people of every age: from the young teens, to the kid inside of us, and the adult we are shaped into based on the experiences that we had. 

Watch it? It is a really great little story that is likely to pull everyone's heart strings. I don't really know what else to say without going too much into the story and I would like everyone to experiences for themselves. This is one of those few stories where I discover something new with each viewing, and one that I love to share with my family.

Until the next item on my list!

Thursday, September 3, 2020

Blogger: Egy Reménytkeltő Youtube Csatorna

Kedves fókuszcsoport,

azért írok itt mert ez inkább egy nyílt levél, mint komment, és tudom, hogy elfoglaltak a csatorna készítői és alig jut idejük kommentek olvasására is, hát nem akartam 100 kis miniüzenetet küldeni, na meg, ha valaki hozzá akar szólni annak is meg akarom adni a lehetőséget a saját oldalamon. 

Ezt még az olvasóknak: Első körben azt akarom mondani, hogy azzal sincsen az ég világon semmi baj, hogy nem reagálnak kommentekre és levelekre. Nem egy levelező társ oldalt vezetnek és még akkor is ha örülnek a feliratkozóknak és az ajánlásoknak, ha valaki már az első videótól kezdve kifejti azt, hogy nem szeretne világ hírességre törni avagy követők tábora által megszállva érezni magát, azokat igenis hagyják békén.

Visszatérve a nyílt levélhez: Mielőtt megírtam ezt, megnéztem az összes videótokat, mert nem lehet egy videó alapján egy csatornáról véleményt nyilvánítani. Még a nemzeti konzultációs videónál (SEGÍTEK a sármosodó ORBÁN VIKTORNAK országot vezetni! 🧐) csatlakoztam a csatornához, ami nagy kár, jó lett volna, ha a karantén alatt már lettetek volna, lehet kevésbé őrültem volna meg. 

A sok gondolatom közül kezdem azzal, hogy köszönöm, hogy van ez a csatorna. Egyrészt, magam is filmezek (csak kisfilmek, nem vágyok youtube hírességre, én csak hobbi szinten főleg rendezés és írással foglalkozom), és a legfontosabb része minden forgatásomnak, hogy előbb elolvastatom min. 10 emberrel, amit írtam, hogy minőségi legyen. Ezt követően az első vágott verziót is még legalább három másik ember megnézi, rajtam és a vágómon kívül. Van saját kis fókuszcsoportom, és hát ez a legnagyobb baj talán a youtube-al (magyar vagy egyéb), hogy nincsen valaki mögött azaz anyagi háttér, hogy megengedhesse magának, hogy hozzá nem értő közönség is megnézze a videót és építő kritikát adjon. Hangsúly van az építőn, és erre még visszatérek. Nem véletlenül fejlesztették ki a fókuszcsoportokat világ szerte, ellenőrizve, hogy mi is jut ki a nagy világba és az interneten ez hiányos (kivétel persze a nagyobb budgettel rendelkező csatornák, avagy a reklámok, amiken fennakadunk a youtube-on). 

A "Ezért NE higgy nekem (feltétlenül)! 🛑" videónál döntöttem úgy, hogy megírom ezt a kis bejegyzést. Köszönöm ezt a videót főleg azért, mert senki mást nem tudok, aki felhívja a figyelmet arra, hogy ne essenek a követők abba a hibába, hogy majdnem, mint vallás követnek egy csatornát. A legnagyobb igazság, azaz, hogy nem ismerjük azt az embert, aki a kamera elé beállt, mert nem a barátunk/rokonunk/szerettünk. Ezt sokszor elfelejtjük hiszen ott azaz arc, aki beszél hozzánk egyenesen és ha egyet értünk vele akkor végképp barátunkként gondolunk rá. Nekem nem egyszer volt, hogy nem értettem egyet, de nem vettem személyes sértésnek, mert nem is annak szánták. A másik pedig az, hogy valóban szórakoztató műsorként nézem és nem azért, mert barátokat akarok szerezni. És rájöttem, hogy ezért követek olyan kevés oldalt: pont nem érdekel egy influencer magán élete. Beszéljünk arról is, hogy te Ádám (a műsorvezető), cuki és szimpatikus lehetsz a videókban, de nem ismerünk téged személyesen ezért osszuk el kettővel, és nagyon fontosnak tartom, hogy ki hívsz mindenkit, hogy kérdőjelezzen meg téged is. Bárcsak több ilyen youtuber/influencer lenne. Bár akkor nem lehetne eladni a brand-et... azt hiszem számomra a legbicskanyitogatóbb mondat minden vlogban a "Ismertek engem...". Mert ez hazugság. 

Én nem követek magyar youtubereket rajtatok kívül, többek között mert a videókból oda jutottam, hogy nem maradok le semmiről, de azért is mert a legtöbb nem tud újat mutatni, csak az általam már ismert angol csatornák mintájára építik fel a videóikat. Ellenben, amikor ajánlotok is jót, annak nagyon tudok örülni, mert egyedül azt sem tudom hol keresnék. A valóság az, hogy aki már oda jut, hogy készít videót, vlogol, filmezésbe kezd, az nem örül semmilyen kritikának, pedig tudnia kéne, hogy fog kapni. A legnagyobb nyugalommal mondhatom én, aki megtanultam, hogy mi is az építő kritika, hogy még akkor is ha támadásnak hangzik, itt a fókuszcsoport tényleg segíteni akar a többségnek. (A mélyen ironikus videókat meg majom, aki magára veszi vagy nem érti.) Legyen az fény beállítás vagy hang minőségnek a javítása. Csak a mikrofonokról már úgy érzem, hogy rengeteget tanultam, és mivel tervezem folytatni a filmezést minden ilyen apró információ nekem aranybánya. Itt hozzátenném azt, hogy manapság, ahol egy mobiltelefon is tud HD felvételt készíteni, de valakinek mégis rossz minőségű a videója én meg sem nézem. Nem csak kekeckedés a minőségi ellenőrzés 

A következő dolog az olyasmi, amit nekünk bölcsészeknek jól megtanítottak, hogy az ember érvelje meg, amiről beszél. Persze, van, amire nem lehet mást mondani, mint azt, hogy úgy érzi, hogy nem jön be neki vagy pont, hogy szereti. És nekem is volt olyan komment vagy videótok, amivel nem tudtam egyet érteni, de úgy volt megérvelve, hogy nem tudom nem tiszteletbe tartani a ti, vagy a Te szempontodat Ádám. (Szívesebben beszélek többesszámban, mert a csoportban többen vagytok, még akkor is, ha a Te arcod most a vezető.) Azt hiszem, hogy a többség még mindig nem érti, hogy nem kell egyet érteni, de ha valaki hasznos infót kap akkor azon meg igenis gondolkozzon el. Ezen a ponton már csak ismétlem magam, de csak azt akartam mondani, hogy szó sincsen arról sem, hogy én is mint vallás hiszek a fókuszcsoport varázsában, sőt, sokszor egyáltalán nem értek egyet, de ezek a videók remekül szolgálnak arra, hogy az ember elindítson egy beszélgetést és egy egészséges vitát. Az, hogy a fókuszcsoport azt akarja, hogy mindenki jobbra törekedjen, az azért nehéz negatívumnak megélni. 

Én, mint író, filmező, rengeteg kritikát kapok. Nehéz, sokszor. De ilyenkor meg kell állni és végig gondolni, hogy mit itt mondtak nekünk. Aki csak rosszat akar azzal nem kell foglalkozni. Aki csak imádja azt meg el lehet osztani kettővel. De a kettő között ott van az, ami tényleg hasznos. A legfontosabb azt hiszem az, hogy az emberek felfogják, hogy van olyasmi, hogy "épitő kritika", ami, mint láthatjuk, a többségnek nem megy le a torkán. És szeretem azt is a csatornában, hogy nem vagyunk zavarban attól, hogy kritikusak legyünk, ha politika vagy közéletről van szó. Minél nehezebb egy téma annál inkább beszélni kell róla, sőt, annál inkább igényel egy fókuszcsoportot, mert fontos, hogy a lehető legemészthetőbben is tálaljuk, mert minél több embert el kell vele érni. Ezen a csatornát mellesleg tabu témákat is bolygatnak és bevallom az a kedvencem. 

Egyelőre itt most 2020 szeptemberében én maradok azon az állásponton, hogy hálás vagyok ennek a csatornának azért a sok érdekes témáért, amiről mert beszélni (szembe nézve a csúnya kommentálok hadával) és azért, mert alapjáraton a szórakoztatás céljával gyártanak videókat. A legfontosabb dolog, hogy az ember bírja, ha mások "kritikusak", mondjuk a kommentekben, és az a nyugalom, amivel még a kommentálóknak és építő kritikát tud adni a műsorvezető, az egyszerűen számomra örömteli. Aki nem bírja ezt az ne akarjon online jelenség lenni. 

Ez a nyílt levél remélem már csak azokat elér, akik a nárcisztikus betegségük ellen harcolnak azzal, hogy megértsék, nem támadják őket. És elér olyanokat is, akik jó magyar csatornákat keresnek. Aki meg velem nem ért egyet az meg nyugodtan fejezze ki érzéseit a kommentekben, állok elébe.

A legjobbakat,

CsorEsz


U.I.: Ha már fogadtok el szintén építő kritikát, Ádám, sokszor saját magaddal is kritikus vagy. Semmi baj nincsen azzal, ahogyan beszélsz, intonálsz, fogalmazol. Érthető, tiszta, és nagyon kellemes a beszéd stílusod. Az, hogy esetleg a járvány közepette nem voltál kicsapongóan boldog azt meg mindenki fogadja el. Engem személy szerint megzavar, amikor magadról derogáló hangban beszélsz. Igen, erre biztosan sok kritikát kapsz, amikor az emberek nem találnak fogást rajtad és meg vannak sértve, de semmi alapja nincsen. És még: jobban szeretem a színes pólókat, mint csak a feketét. Mindenképpen ajánlanám, hogy több színt vigyél – szó szerint – a videókba. 

_ _ _ 

A csatorna készitői még a 6lépés csatornára gyártanak videókat, azokat itt tudjátok megnézni. Tovább egy-két live videójuk podcast formátumban is elérhetőek a Google/Android podcast programon keresztül. Kövesd be őket mindenhol: